Minden közösségnek vannak értékei - Az értékgyüjtő mozgalom kezdete

 

Ízek, illatok, receptek - A vidék éléskamrája PDF 9,5 MB - Megnyitás
A könyv a hungarikummozgalom eddigi történéseit dolgozza fel a 2008-as évektől kezdődően. Megtudhatjuk belőle, hogyan lehet létrehozni helyi értéktárat, melyek a hungarikummá válás legfontosabb lépései. A kiadványban benne van minden olyan dokumentum is, amely nélkülözhetetlen a települési értéktárak kialakításához. A könyv szerkesztője dr. Horváth Zsolt, kiadója az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület. A program a Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával valósult meg.

 

 

 

Szeresd a magyart - 2014. december

 

Szeresd a magyart - 2014. december PDF 6 MB - Megnyitás

Egy évvel ezelőtt végeztünk egy felmérést. Azt kérdeztük a települések vezetőitől, belépnek-e a hungarikum mozgalomba. Ha igen, mi- ért teszik, és milyen elképzeléseik vannak, ha nem, akkor miért hoztak ilyen döntést. Megvallom őszintén, kicsit meglepődtem az eredményen. Persze, az tény, hogy magam elfogult vagyok a legteljesebb mértékig. Már a gondolat megszületésekor azt hittem, nem lesz olyan közösség, amely úgy döntene, hogy nem hoz létre értéktárat, nem kezdi el azonnal az „értékleltár” összeállítását. (...)

 

 

Szeresd a magyart - 2014. november

 

Szeresd a magyart - 2014. november PDF 6 MB - Megnyitás

A hungarikum mozgalom egy álom megvalósulásának kezdete. Egy olyan mélyen született gondolaté, amelynek határköveit csupa magasztos fogalmak alkotják: egységes magyar nemzet, határokon átívelő magyarság, értékek átörökítődése generációkon át. Kezdetben talán senki nem gondolt ezekre és a fogalmak mögött lévő feladatokra. Még szerencse, teszem hozzá. Az biztosan látszik, az értékek gyűjtésének, az értékek mögött lévő információk terjedésének csupán a kezdetén járunk. A hungarikum mozgalom tagjai csendben dolgoznak. A feladatok pedig egyre sorjáznak. Apró sikerek vannak, de minden egyes „kicsi” győzelem egy újabb előrelépés kezdete. (...)

 

 

Szeresd a magyart - 2014. október

 

Szeresd a magyart - 2014. október PDF 6 MB - Megnyitás

Az elmúlt nyolc évben nagyon sok helyen jártam. Zala, Rábaköz, Somogy, Baranya, Erdély, Felvidék, Délvidék, Szabolcs és még sorolhatnám. Számos közösség képviselőjével találkoztam a hungarikumok és helyi értékek népszerűsítése során. Olyan emberek ők, akik akkor is büszkék voltak értékeikre, amikor talán ezért nem járt dicséret, sőt…Akkor is gyűjtötték kincseiket, amikor még nem volt törvény, rendelet, értéktár, bizottság. Ők, ezek az emberek a legnagyobb támogatói annak a kormányzati elképzelésnek, amely szerint ismerjük meg és ismerjük fel újra a velünk élő értékeket. (...)

 

 

Szeresd a magyart - 2014. szeptember

 

Szeresd a magyart - 2014. szeptember PDF 6 MB - Megnyitás

Kell egy hely és kell egy csapat! Közösséget építünk. Immár több éve. Keressük az értékőrzőket, az értékteremtőket, az értékőröket. Alakul a csapat. Minden nap egyre többen vagyunk. Ezért szántuk rá magunkat ennek a folyóiratnak a megvalósítására. 

Igazából nem is újságot szeretnénk létrehozni, hanem egy találkozóhelyet. Ez legyen az a hely, ahol a hungarikum mozgalom tagjai rendszeresen bemutatkoznak egymásnak. Megmutatják, hogy eddig mit tettek és ezután mit szeretnének megvalósítani. De, legyen ez több, mint egy találkozóhely! Legyen ez egy kirakat! Egy olyan ablak, melyen, ha benézünk, egy kicsit mindenki saját magát látja. Azokat az értékeket pillanthatjuk meg, melyek körülvesznek bennünket. Mutassuk meg mindenkinek velünk született természeti értékeinket, több évtizede megalkotott épített örökségünket! Vessük papírra dédszüleink legjobb receptjeiből főzött ételeinket, a magyar hazában érlelt gyümölcseinkből készült italainkat! Meséljük el mindenkinek e lap hasábjain velünk született, de már sajnos nem velünk élő nagyjaink élettörténetét! Elevenítsük fel hagyományteremtő közösségeink több évtizedes munkájának eredményeit, azért, hogy mások is kövessék a jó példát! Higgyék el, a jó példa is ragadós! Mert, kell egy csapat… ezt Minarik Ede óta tudjuk biztosan. A csapat pedig alakul. Minden nap egyre többen vagyunk. Ön, kedves olvasó, ön is a csapat tagja lehet. Keresse meg a környezetében a saját települése értékeit! Védje, óvja, őrizze meg! Tegyen meg ma mindent azért, hogy a tegnap született kincseink a még meg nem születettek számára holnap is azok maradjanak! Hozzon létre Ön is értékőrző közösséget vagy csatlakozzon a már meglévőkhöz! Vagy egyszerűen csak keresse a hungarikum mozgalom híreit, vegyen részt a helyi értékek ünnepi rendezvényein! Végül már csak egyetlen teendő maradt, a legfontosabb: szeresse a magyart!

 

Ízek, illatok, receptek - Veszprém megye ízei

 

Ízek, illatok, receptek - Veszprém megye ízei PDF 2 MB - Megnyitás
Mint minden recept, ez is úgy kezdődik: végy egy... de mit? A mi esetünkben ez már korábban eldőlt. Egy éves gyűjtőmunka eredményeként 2013-ban megvalósult díszes kiadványunk „Ízek, illatok, receptek- a vidék éléskamrája” címmel. Ebből született meg ez a mostani magazinunk is, természetesen egy kicsit átalakítva. Ami azóta sem változott: ezek a receptek és ételleírások valósak. Nem az íróasztalok szüleményei, legtöbbjük már több generáció gyűjteménye. Nagymamák féltve őrzött kincsei, melyek közül sokat a mi kedvünkért vettek elő a konyhaszekrény fiókjából. Ezekkel a receptekkel nem kell kísérletezni, az igazi háziasszonyok már többszörösen kipróbálták, egy-egy igazi falusi ünnep alkalmából. Ez az újság azért született, hogy tovább hirdessük benne Veszprém megye értékeit, gasztronómiai kincseit, semmi máshoz nem hasonlítható ízeit. Ez az újság arra is alkalmas, hogy a bátrak ne csak olvasgassák, hanem fakanalat ragadva elkészítsék az ételeket, megidézve nagymamáink, édesanyáink kicsit hasonló, de mégsem ugyanolyan receptjeit.

 

Ízek, illatok, receptek - A vidék éléskamrája

 

Ízek, illatok, receptek - A vidék éléskamrája PDF 8,4 MB - Megnyitás
A kiadvány nem csupán egy szakácskönyv, hanem több annál: a térség több száz éves hagyományait, kultúráját eleveníti fel. A receptgyűjtemény bebizonyítja, hogy a Bakony-Balaton térség gasztronómiai kínálata széles és színes; megtalálhatóak benne például a térségben élő nemzetiségek - németek, szlovákok - jellegzetes ételei, valamint egy-egy kevéssé ismert balatoni halrecept. Büszkék lehetünk a receptek beküldőire, mert ők őrzik ezt az ősi hagyományt, megjelenítve a tipikus közép-európai és tipikus magyar vidéket. Az Ízek, illatok, receptek kiadvány másfél év alatt készült el, 57 településről gyűjtöttek össze recepteket, amelyekből 222 található meg a könyvben.

 

Hagyományok, értékek és hungarikumok Veszprém megyében

Hagyományok, értékek és hungarikumok Veszprém megyében PDF 106 MB - Megnyitás
A 2010-ben kiadott könyv bemutatja a Pannon-tájegységet, zseniális mesterembereket, kulturális és művészeti együtteseket, népi szokásokat, népművészeti vagy épp iparművészeti kincseket, gasztronómiai sajátosságokat, ehhez a tájhoz kötődő írók, költők hagyatékát, valamint az épített és természeti adottságokat. Fenyvesi Ottó, a kötet szerkesztője szerint, elsőként meg kellett fogalmazni mi is az a hungarikum. Mivel ez a közel 250 oldal nem csak sajátos termékeket, hanem szellemi értékeket, hagyományokat is felvonultat, ki kellett bővíteni a címet is. Az első fejezetben a szerzők felidézik a Veszprém megyei konferenciasorozatot, majd a második fejezet a tájat mutatja be. Akik a kötetet a kezükbe veszik, olvashatnak kíváló mesteremberekről, például a nagyvázsonyi kovácsmesterről és a nyeregkészítőről, herendi porcelánfestőből lett tűzzománc-festőről, vagy épp zalahalápi hímzőkről. A népművészetet ecsetelő fejezetben megismerhetik többek közt a Veszprém Táncegyüttest, a Litéri Zöldág Néptáncegyüttest, Veszprém Város vegyes karát, míg a gasztronómiának szentelt oldalakon recepteket találhatnak, megismerhetik a veszprémfajszi világhírű rétes készítésének fortélyait, és a nemesvámosi disznóvágás hagyományát. A kötetből az irodalom sem maradt ki. A szerkesztő egy egész fejezetet szentel azoknak az író-, költő óriásoknak, akik térséghez kötődnek, Ányos Páltól kezdve, Jókai Móron, Nagy Lászlón keresztül egészen Hamvas Béláig.

 

Lovas hagyományok, értékek, hungarikumok Veszprém megyében

Lovas hagyományok, értékek, hungarikumok Veszprém megyében PDF 85 MB - Megnyitás
Veszprém megye időtlen idők óta a lovak paradicsoma. Itt pihente ki a világversenyek fáradalmait talán minden idők legismertebb és legsikeresebb versenylova, Imperial. Itt hívták életre a történelmi lovas játékokat, itt nevelődtek lovas huszárok…A „Lovak, lovasok – lovas hagyományok, értékek és hungarikumok Veszprém megyében című könyv megmutatja, mit jelent a ló az ember életében: a munkában, a sportban, az oktatásban, a gyógyításban, a művészetben. Végig vezeti olvasóit a történelem századain, a honvédhuszárok korától napjainkig, kaleidoszkópszerűen veszi lajstromba a térség nagy lovas központjait.

 

Hagyományok, magyar értékek és hungarikumok Veszprém megyében

 

Hagyományok, magyar értékek és hungarikumok Veszprém megyében PDF 10 MB - Megnyitás

Az Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány kiadványsorozata jól tükrözi, hogy az elmúlt években polgármesterek, önkormányzati képviselők, civil szervezetek önkéntesei, helyi és országos döntéshozók, értékgyűjtők és értékteremtők gondolták azt, hogy fontos a helyi értékek összegyűjtése, dokumentálása. A sorozat legújabb, immáron negyedik kötete a “Hagyományok, Magyar értékek és hungarikumok Veszprém megyében” címmel egyfajta összegzés, amely összefoglalja a Veszprém megyei hungarikummozgalom eddig elért eredményeit, sikereit. Az új kötetben olvashatunk a 2009-ben indult hungarikumok védelméről szóló konferenciasorozat Veszprém megyei állomásairól, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet által kezdeményezett, a települési értéktárak kialakítását célzó rendezvénysorozatról. Külön fejezetet érdemelt ki a méltán világhírű hungarikum, a Herendi porcelán, akárcsak a kiscsőszi Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület vagy a Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület átfogó tevékenysége is. A Bakony- Balaton térség természeti, épített és szellemi örökségeit bemutató részek történetekkel, irodalmi részletekkel, színes fotókkal gazdagon illusztrálva szórakoztatja az olvasókat.

Oldalainkat 10 vendég és 0 tag böngészi